MENÜ

Bemutatkozás

2009. Február. 10-én Galgahévízen is megalakult a Jobbik Magyarországért Mozgalom Helyi Szervezete. Mint a legtöbb esetben, itt is a kezdet volt a legnehezebb, az, hogy egymásra találjon az a néhány tenni akaró, lelkes ember, aki úgy gondolja, hogy nem mennek ma jó irányba a dolgok hazánkban. Erre legtisztábban a 2004. december 5-i népszavazás mutatott rá, amikor is kiderült, hogy mennyire manipulálhatók és mennyire csak a maguk érdekét nézik az emberek, egyáltalán nincs bennük empátia és szolidaritás. Ez a felismerés mindannyiunkat abba az irányba vezetett, hogy próbáljunk meg ez ellen tenni, kezdetben ott, ahol leginkább tudunk, helyi szinten.

Azonban már a kezdetekben megfogalmazódott bennünk az a cél, hogy országosan is minél nagyobb hangsúlyt kapjanak az általunk vallott értékek, és ez csak abban az esetben képzelhető el, ha megerősödik és bejut a Parlamentbe egy olyan párt, amely hitelesen képviseli a számunkra - és úgy gondoljuk, hogy sokak számára - fontos értékeket. Ez a párt pedig jelenleg egyedül a Jobbik Magyarországért Mozgalom. E fiatalokból álló, 2003. október 24-én párttá alakult szervezet keresztény-nemzeti értékrendje, értékelvű politizálása mindannyiunkhoz közel áll.

Ahhoz tehát, hogy helyi szinten elősegítsük azt, hogy minél több ember számára váljanak fontossá olyan fogalmak, mint Isten, Haza, Család, valamint hogy ne történhessen még egyszer olyan, mint 2004. december 5-én, és egyben segítsük annak a pártnak a megerősödését, mely ezt országosan is felvállalja.  Elhatároztuk, hogy megalakítjuk a Jobbik Magyarországért Mozgalom galgahévízi Szervezetét.

Így szervezett keretek között tudjuk végezni azon tevékenységünket, hogy helyi szinten minél több embernek nyissuk fel a szemét, minél több emberhez juttassuk el a médiából kiszorított nemzeti gondolatokat. Egyben szeretnénk Galgahévízen eddig szokatlan programokkal, előadásokkal, megemlékezésekkel,  alternatívát kínálni a helyi lakosoknak szabadidejük eltöltéséhez, hogy ezzel is hozzájáruljunk Galgahévíz kulturális és politikai életének fellendítéséhez.

A  galgahévízi nemzeti érzelmű emberek célja, egyben egy jobboldali baráti társaság kialakítása is, melyet szeretnénk vonzóvá tenni minél több helyi lakos számára.

Céljaink megvalósításához nyitottak vagyunk az együttműködésre értékrendünkhöz közel álló helyi szervezetekkel, mint a Faluszépítők, a mezőgazdasági termelők, Polgárőrség helyi szervezetével is.

Hírek

  • ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ
    2009-11-04 17:06:38

    AZ V. SZÁMÚ VÁLASZTÓKERÜLET ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ JELÖLTJE, KONCZ BALÁZS A KARTALI JOBBIK ELNÖKE.

    TEL:06-70-3920105

    MINDEN VÁLASZTÓPOLGÁR KÉRDÉSÉT, JAVASLATÁT SZÍVESEN FOGADJA.

     


Szavazás

Kire fog szavazni?
Fidesz
SzDSz
Jobbik
MDF
Mszp
LMP
Asztali nézet